Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az Origón megjelent hivatalos tájékoztatás szerint közös megegyezéssel távozott a portál eddigi főszerkesztője, Sáling Gergő, akinek utódja Pálmai L. Ákos lett. A hivatalos indoklás szerint a változást az indokolta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az integrált tartalom előállítás stratégiájának megvalósítására.
„Az Origo Zrt. a változó médiafogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az integrált tartalom előállítás stratégiájának megvalósítására, ezért átszervezi az eddigi tartalomirányítási szervezetét” – olvasható a portálon.
A cikk szerint Sáling Gergő főszerkesztő közös megegyezéssel távozik a cégtől, utódja Pálmai L. Ákos lesz.
Pálmai L. Ákos négy éve dolgozik az Origo Zrt. Televíziós és Webvideó üzletág irányítójaként. Ez idő alatt stabilizálta, majd bővítette a médiavállalat kábeltelevíziós piaci részesedését, kreatív tartalmi és üzletfejlesztési modelljei hozzájárultak a vállalat eredményességéhez.
Mint azt korábban írtuk: a 444 információi szerint Sáling Gergő távozása mögött nem hivatalosan kimondottan ugyan, de politikai okok állhatnak.
Fotó: Facebook